Elkészült a film, jóleső érzés a honlapokon és műsorújságokban olvasni az ajánlót

2013 végén zárult a WWF Magyarország Alapítvány eddigi legnagyobb terepi projektje, a Mohács melletti Szabadság-sziget és mellékág helyreállítása. A dunai mellékág ugyanis a sorozatos emberi beavatkozások (folyószabályozás és egy kő keresztgát) miatt feltöltődött, a sziget és a mellékág természetes élővilága pusztulásnak indult. A civil szervezet és partnerei 5 éven át dolgoztak az egykori víziparadicsom helyreállításán: megtisztították az idegenhonos növényektől a szigetet és őshonos ártéri erdőt telepítettek, a mellékágból 160 000 m3 lerakódott hordalékot távolítottak el, és 6000 m3 követ bontottak el a kőgát megnyitásakor. Így ma már újra szabadon folyhat a víz mohácsi mellékágban. Visszatértek a hódok, újra fészkel a szigeten a barna kánya, így az egykor csodálatos élőhely visszanyerheti régi értékeit és varázsát. A film a terepi munka legizgalmasabb elemeit mutatja be a nagyközönség számára.

Aki készített már ismeretterjesztő filmet, az tudja, milyen szép dolog, mikor adott a téma, a helyszín, a szereplők és végre a pénz is rendelkezésre áll. Ilyenkor egész jól meg lehet tervezni, hogy egy fél év alatt (esetleg egy év alatt) mikor lesznek a forgatási napok. Na hát a mi filmünk nem így készült! Na jó, nem is 12 évig forgott, mint a Boyhood (Sráckor), de majdnem. A költségvetésről annyit, hogy nem volt pénz arra, hogy saját kocsival menjünk Mohácsra, ezért minden alkalommal pandás autóval fuvaroztak minket a WWF munkatársnői. Ez persze rendkívül környezettudatos dolog, ráadásul volt is időnk megbeszélni, hogy az adott napon milyen feladatok várnak ránk. A stáb persze könnyen befért egy autóba. Az összes tartalmi kérdés Gadó György Pál feladata volt (szerkesztő, rendező, gyártásvezető, felvételvezető, riporter), minden technikai feladatot Kulcsár Arthur oldott meg. Ő volt az operatőr, hangmérnök, technikus, vágó, fényképész, stb. 2009 októberében volt az első forgatási napunk, Siposs Viktória, a WWF jeles munkatársa akkor már bemutatott minket a polgármesternek és a helyi evezősklub edzőjének. Mindenkiben hasonló érzések motoszkáltak: nagy dolog, hogy az Európai Unió természetvédelmi programjának támogatásával ekkora munka indul, de egyelőre nehéz elképzelni, hogy miként fog megvalósulni. Az első torokszorító élményt akkor éltük át, mikor Sztellik Endre természetvédelmi őr motorcsónakján átszeltük a Dunát. Hihetetlenül szélesnek láttuk a folyót, a motorcsónakban pedig nagyon kellett kapaszkodnunk.

Még egy évet kellett várni, mire elkezdődtek a naponkénti egyeztetések. Nincs mese, akkor kellett Mohácsra érkeznünk, mikor éppen fontos dolgok történtek. 2011 februárjában például a védett területre nem való idegenhonos fák kivágása. Nem éppen szokványos természetvédelmi munka, de a bőgő motorfűrészek között egész jól éreztük magunkat. Csak ne lett volna olyan nyirkos hideg!   2011 őszén már megörökítettük, hogy a Szabadság-sziget mellékágában keskeny érként csordogál a Duna vize, mindent beborított a lerakódott vastag iszapréteg. A helyi vízügyes szakember, Abonyi Csaba olyan érzékletesen mondta el, hogy az iszapkotrás hogy történik, hogy nem voltunk benne biztosak, hogy érdemes-e még hazautaznunk, vagy inkább foglaljunk szállást valamelyik vízparti fogadóban.

Ezzel szemben majdnem egy évet kellett várnunk az érdemi munkákra. Akkor viszont ott voltunk az események közepén. Antal Alexa kommunikációs munkatárs gyönyörű októberi napfényben angyali mosollyal többször elismételte a jól begyakorolt két mondatot: „Több éves előkészítés után megindulhatott az iszapkotrás itt Mohács mellett, a Szabadság-sziget mellékágában. 2 kotróhajóval, 7 hónapon keresztül, napi 10 órában kotorják ki az iszapot, azért, hogy ez a mellékág megtisztuljon, és gazdag élővilágnak adjon majd otthont.” És tényleg, ettől kezdve volt minden! Arthur kedvére mászkálhatott hajótornyokban, szerelhetett extrém sportokra kifejlesztett GoPro kamerát a markolókra, és a Siposs Viki a csőfektetés rejtelmeibe is beavatott minket.  

2012-13 telén akkora víz zúdult le a Dunán, hogy csak február legvégén indultak meg a kőgátnál a munkák. Mi már ekkor azt vártuk, hogy azt a drámai pillanatot filmezhessük, mikor a kőgátat elbontják a Duna útjából, hiszen tudtuk, hogy evezősök, horgászok, és természetvédők mennyire várják, hogy újra szabadon folyjon a víz a mellékágban. De egyelőre maradt a sárban csúszkálás, és sok-sok telefon, hogy keddre most már igazán megjön az alkatrész, a polipmarkolós kotróhajó teljes gőzzel fog dolgozni. Persze egy több mint 50 éves gép alkatrészét nem könnyű pótolni, így mi is csak vártuk a csodát. Meg aztán a nagy gépekből is kezdett elegünk lenni. Elvégre természetvédelmi film készítésére vállalkoztunk!   Aztán szeptemberben mégis csak megnyílt a kőgát, és nekünk is volt néhány szép napunk. Zsolnai Matyi bácsi öreg horgásszal – aki amolyan Matula bácsi szerű figura – ünnepeltük, hogy a kőgát megnyitása óta megint visszajöttek a régi halfajok, filmeztük az evezősöket, akiknek sokat javultak az edzési lehetőségeik. Arthur élvezte, hogy csend van, szépek a fények, és végre egy-egy madár is feltűnik.  Ennél jobban csak akkor volt elemében, mikor a WWF pótfinanszírozásának köszönhetően egy napra oktokoptert bérelhettünk. Ma már majdnem mindenki tudja, hogy ez az a masina, amit a bulvársajtóban drónnak neveznek, és amivel nagyszerű légi felvételeket lehet készíteni. Persze elég sokat kellett izgulni, mire sem eső sem szél nem akadályozta a felszállást. A kütyü gazdáit még ekkor is hosszan kellett bíztatni, hogy bátran repüljenek be a sziget fölé, nem fogják elveszteni az uralmat a gép fölött. Egyáltalán nem voltunk benne biztosak, hogy így lesz, de a masina szép képeket készített, visszafordult, és leszállt mellettünk a földre. Ünnepi pillanat volt, egy négy éves forgatás véget ért.  

Gadó György Pál rendező

A TV premier után, interneten is teljes hosszában megtekinthető:

 

  1. február 24-án busójárásra érkeztünk. A természetvédelmi munkák még nem kezdődtek el, de mi már élveztük a filmezést. Végre láthattuk a havas-jeges Szabadság-szigetet is.