Végre egy filmünk, ami nem teljesen eszköztelenül készült! Na nem is úgy, ahogy a természetfilm csatornákon látható művek, de mi azért nagyon jól éreztük magunkat!
Voltak előre ki nem számítható pillanataink. A forgatás során a legmegdöbbentebb vonásokat egy Miskolc melletti benzinkutas lány arcán láttam. Május vége volt, de már majdnem kánikula. Két autóval álltunk be egy benzinkúthoz, és próbáltam megmagyarázni a nőnek, hogy a pick-upnak mindenképpen a shop falához közel, az árnyékban kell állnia. Nem értette, hogy miért fontos ez. Mondtam, hogy jöjjön hátra, és nézze meg. Lazán megkerülte az autót, hirtelen szembetalálta magát két farkassal, és úgy döntött, hogy többet nem vitatkozik. A célunk nem az volt, hogy ártatlan benzinkutasokat ijesztgessünk, a farkasoknak tényleg szükségük volt az árnyékra. Jótevőnk, Horkai Zoltán, a gödöllői „farkasos ember” az autópályán úgy meghajtotta a kocsiját, hogy nem tudott tovább menni. Farkasoknak és embereknek egy kis italra és várakozásra volt szükségük. De kezdjük a történetet az elején!
Szabó Ádám majdnem húsz éve jár a farkasok nyomában, így az ő tapasztalataira nyugodtan hagyatkozhattunk. Tíz éve már készítettünk vele egy farkasos filmet.
Sibalin György operatőr és Gadó György Pál (ez én volnék) már akkor megismerkedtünk az Aggtelek környéki tájjal és a farkasfilmezés nehézségeivel, de most kiegészültünk egy friss erővel, Kulcsár Arthurral, minden filmes technikák legfőbb tudorával.
A mostani lehetőség egy európai uniós pályázatnak köszönhetően nyílt meg előttünk és – ami még fontosabb – a kutatók előtt. Az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság és a Kassai Múzeum közös pályázata a farkasélőhelyek felméréséről szólt. A pályázat címe persze nemcsak szlovákul, magyarul is sokkal bonyolultabban hangzott, de a lényeg, hogy a farkasok kutatása a magyar oldalra összpontosult, míg a növénytani felméréseket a szlovák intézmény hangolta össze. A mi dolgunk az volt, hogy ezt a munkát közérthetően bemutassuk. Nem veszhettünk el a részletekben, ezért két igazi terepi ember mellé szegődtünk: Szabó Ádámmal a farkasok nyomába eredtünk, Éva Sitasova, magyarul Szitás Éva néhány kiemelkedő botanikai ritkaságot mutatott meg nekünk. Az egész munkára fél évünk és 10 forgatási napunk volt, nagyon élveztük!
A nehézségek a film szövegébe is beszüremkedtek, pedig kit érdekel a filmkészítők nyomora! Itt szerencsére kipanaszkodhatom magam. A farkasok nyomát itt-ott sárban is meg lehet találni, de igazán jól hóban lehet követni őket. Öregebbek talán még emlékeznek rá, hogy Magyarországon még 20 évvel ezelőtt is voltak havas telek. Nem úgy, mint mostanában. 2013-2014 telén az Aggteleki Nemzeti Park területén kb. 5 havas nap volt, ez alatt kellett érzékeltetnünk, hogy egy megszállott kutató hidegben-fagyban kitartóan követi a farkasok nyomát. Később még mesélek kegyes csalásokról, de itt ilyenről szó sem lehetett. Se hóágyú, se stúdió, hiába a sürgető határidő! Mikor leesett a hó, Ádámnak meg kellett találni a farkasok nyomát – ha lehet, akkor elejtett őzet is – felhívni minket, hogy minden oké, reggel kezdődhet a forgatás. Ott is voltunk január végén, de két napon belül jött az olvadás. Aztán február 6-án megint volt egy napunk, de akkor már úgy cikáztunk a nemzeti park terepjárójával az erdőben, hogy eleinte azt sem tudtuk, hogy merre keressük a farkasnyomokat. Aztán délutánra minden meglett! Reméljük, hogy a nézők a kínlódásunkból keveset érzékeltek. Nem láttak mást, csak a végtelen havas tájat és a farkasordító hideget.
A téli forgatás izgalmaihoz tartozik, hogy vettünk egy kameracsapdát, Ádám mindig a legígéretesebb helyekre tette, és várta a farkasokról készített néhány másodperces mozgóképeket. Ha jól emlékszem, ebből kb. 10 másodperc került be a filmbe, de egyrészt tíz másodperc jó kép rengeteget ér, másrészt Ádám kutatását és a forgatások előkészítését is segítette a kamera.
A tavasz gyönyörű volt. Április 1-jén Szitás Évával bejártuk a Kárpát-medence egyik legvadregényesebb kanyonját, a Szádelői-völgyet. A völgy alján virágzott a hűvös klímát jól tűrő holdviola, odafönt a szakadékszerű hasadék peremén pedig igazi tavaszi hangulatban fényképeztük a kökörcsineket. Jutalomjátékként a magyar oldalon kockásliliomokat is láthattunk. Be kell vallani, hogy a sakktábla mintázatú virágok a filmen látványosabbak, mint a valóságban, de mikor megpillantottuk őket a Bódva völgyében, az nagyszerű érzés volt.
Május végén már nagyon kellett sietnünk, közeledett a pályázati elszámolás határideje. Végre három napot egyfolytában a karsztvidéken töltöttünk, és úgy dolgoztunk, mint a nagyok. Az odaúton még voltak nehézségeink, amit a farkasok és a benzinkutas lány történetével már érzékeltettem. Végül megjött a tartalékautó, emberek és farkasok még délelőtt dolgozni kezdtek a Derenk melletti réten. Horkai Zoltánnak sokat köszönhetünk, hiszen ő – aki hollywoodi produkciókban szokott dolgozni a farkasaival – barátságból és a természetben élő farkasok iránti lelkesedésből állt rendelkezésünkre. Bajban is lettünk volna, ha kiszámlázta volna, amit az amerikai producereknek szokott!
Természetvédő barátaim közül többen kérdezték, hogy miért csaltunk, miért nem az igazi aggteleki farkasokat filmeztük. A rövid válasz az, hogy azért, mert az szinte lehetetlen. A filmeseknek ezt talán nem kell megmagyarázni. Mentségünkre szóljon, hogy mindenhol bevallottuk az átverést, minden a természetben élő farkasok védelmében történt, a fogságban élő farkasokkal történő filmezéskor pedig hihetetlenül vigyáztunk a természetre. A nemzeti parktól két munkatársnő is felügyelte a munkánkat, nagyon élvezték, ahogy a farkasok futottak a gazdájuk felé, közben pedig a fejük fölött egy oktokopter lebegett. Mert volt drónunk is, időben meg is érkezett a forgatás helyszínére, csak a farkasokkal tudtuk nehezen megbeszélni, hogy természetesen viselkedjenek, miközben fejük fölött egy gép berreg.
Ádám lovaglását is a levegőből vette fel a csodagép, autóztunk, költözködtünk, rengeteg dolog belefért egy napba. Másnap pedig azt is megengedhettük magunknak, hogy egy reggeli time-lapse felvételért kiugorjunk Kassára. Azt hiszem ez a kifejezés már magyarul is teljesen közérthető, ilyenkor egy hosszabb időszak változásait foglalja össze mondjuk 10 másodpercben a kamera. A lényeg „csak” az, hogy jókor és jó helyre állítsuk fel a gépet. Kis költségvetéssel dolgozó filmeseknek ritkán van lehetőségük arra, hogy 10 másodperc elkészítésére egy fél napot szánjanak. Bevallhatjuk, ekkor már a főtéren lévő magyar-nemzetközi kávézóban vidáman beszélgettünk arról, hogy ez a film egész jól összejött.
Hátra volt még egy „luxusfelvétel”. A Szádelői-völgy tetejéről egy kis quadrokopterrel repültünk be a mélység fölé. Ezt a gépet csak négy propeller tartja a levegőben – ha nem fúj viharos szél. Ám a kanyon fölött jó időben is élénk légmozgásokat tapasztalni, és mire végre megtaláltuk a jó felszállási helyet, addigra persze a vihar is megérkezett. A részletek helyett csak annyit, hogy mindig meghatottan nézzük azt a 8 másodpercet, ami a kis quad felvételéből a filmbe belekerült, külön élmény, hogy az orkán nem csapta a sziklához a gépet.
Már csak azt kellett felvennünk, ahogy Ádám az altatópuskájával és a rádiotelemetriás nyakörvvel a kezében a farkasra vár. És ebben szemernyi csalás sincsen. Nagyon izgatottan várjuk, hogy végre sikerüljön megfognia egy állatot. A kutatók ezzel a módszerrel rengeteg adatot gyűjthetnek, de a filmezés szempontjából is új távlatokat fog nyitni, ha a nyakörv rendszeresen sms-eket küld arról, hogy merre tartózkodik a jószág. Bárcsak már ott tartanánk! Biztos, hogy megkeressük a „jeleket küldő” állatot, és folytatjuk a filmezést.
Gadó György Pál rendező